header1

Átadták az idei megyebál jótékonysági tombolabevételét

A veszprémi székhelyű Családokért és Gyermekekért Alapítvány kapta a 2019. évi Megyebál tombolabevételét. A felajánlott összegből hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeket támogat majd a kuratórium, amely félmillió forintot fordíthat erre a célra. A rangos társadalmi eseményt február 23 – án rendezték a megyeháza Szent István termében, a megyebál jótékonysági bevételét pedig sajtótájékoztató keretében adták át a szervezők.

 

A házigazdák nevében a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, Polgárdy Imre jelezte: a megyei napilappal közösen ismét sikeres rendezvényt bonyolítottak le, melyért köszönet illeti nemcsak a támogatókat, hanem a bál résztvevőit is, hogy a jótékonysági célú társadalmi eseményt választották.
A legszebb dolog az, ha egy újság, egy médium segíteni tud. Mindig vannak olyan célok, melyek megvalósításáért az újság gyakran az olvasókkal együtt küzd- erről is beszélt a sajtótájékoztatón Néző László a Napló főszerkesztője.
A 2019. évi Megyebálra közel százan váltottak jegyet, a tombolajegyek értékesítéséből pedig ötszázezer forint gyűlt össze az est folyamán. A félmillió forint összegű támogatást a szervezők ezúttal a veszprémi székhelyű Családokért és Gyermekekért Alapítvány részére ajánlották fel a szervezők. Az alapítvány 2003 óta nyújt támogatást a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, krízishelyzetbe került személyek, családok számára- tájékoztatott az alapítvány elnöke, Szőke Veronika.
A bál idei díszvendége Veszprém volt. Porga Gyula polgármester szerint a megyebál jó lehetőséget adott a találkozásokra, arra, hogy a megyeszékhely ízelítőt adjon színes kulturális életéből, de az élményeken túl kézzel fogható eredménye az az ötszázezer forint, amely a helyi alapítvány munkáját segíti mostantól.

adomany1  adomany2  adomany3  adomany4