Családi Nap a Pápakovácsi Idősek Otthonában

2011. június 28.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Pápakovácsi Idősek Otthonában az immáron hagyománynak tekinthető Családi Napot, június 25-én. Az idei évben az esemény a „Zene szárnyán” mottó jegyében zajlott.
A megjelenteket Forsthoffer Erzsébet igazgató üdvözölte, majd Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke mondott ünnepi köszöntőt. Az önkéntesség évének jegyében a megyei önkormányzat hivatali apparátusa június 29-én közmunkával segíti az Idősek Otthonát a köztisztviselői nap keretében, hagyományteremtő szándékkal – mondta el az alelnök.
A családi nap keretében a Takácsi Kenderszer Néptánc és Népdalkör, valamint a Pápai Musical Stúdió műsorát tekinthették meg az érdeklődők, majd az otthon kollektívájának meglepetés műsorára és a logó pályázat eredmény hirdetésére is sor került.
A délután folyamán a Délibáb Színjátszó Csoport adott elő színdarabot, majd a „Bosasszé” Borsosgyőri asszonyok előadása következett.
A rendezvény ideje alatt az egészségmegőrzés jegyében folyamatos vérnyomás és vércukormérés várta a látogatókat, míg a gyerekeket az „Ügyes kezek” játszóházba invitálták.
A jó hangulatú családi nap a „Csillagok, csillagok” Pezsgő kórus dalparádéjával zárult.

Összes hír 2009-től 2021-ig

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30