|
Oklevéllel köszönték meg azon képviselők munkáját, akik több cikluson át dolgoztak a közös körjegyzőséget működtető Lesenceistvánd és Uzsa képviselő-testületeiben.
Az önkormányzatiság húsz éves évfordulója alkalmából rendezett minapi ünnepi ülésen, a lesenceistvándi kultúrházban Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára is részt vett.
Tóth Csaba lesenceistvándi polgármester köszöntője után Lasztovicza Jenő hangsúlyozta: túlzottan sok a képviselő az önkormányzatoknál, a településeknél, illetőleg a megyénél. Mint mondta a mostaninál jóval kisebb létszámmal gyorsabb és hatékonyabb munkát végezhetnek a testületek. Hozzátette: a települések lélekszámával arányos képviselet kapcsán még vannak feladatok, amelyekre a kormánypárti politikusok keresik a legjobb megoldást. Példaként említette meg, hogy egy hetven fős település és egy 20 ezres város is ugyanúgy működik, önkormányzatot tart fenn, költségeivel együtt.
Zongor Gábor a megyei közgyűlés tekintetében még túlzóbbnak nevezte a létszámot, szerinte itt is el lehetne végezni minden munkát kevesebb képviselővel. Tóth Csaba polgármester arról beszélt, hogy nagyon beszűkült a mozgástere az önkormányzatoknak, szinte csak a kötelező feladatok ellátására van lehetőségük. – Noha a helybeli problémákat helyben ismerik jól, és adott településen a feladatokat is helyben érdemes elvégezni – tette hozzá Kovács Károly Uzsa elöljárója.
A több cikluson át végzett munkát oklevéllel, kitüntetéssel köszönték meg a szónokok a képviselőknek.


 |