spacer.png, 0 kB
2010. szeptember 08. | A Veszprém Megyei Önkormányzat honlapja
Kezdőlap
Erdélyi körkép


Kerülj a térképre!

Osztrák Konzulátus


Galéria

spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
Közgyűlési adomány árvízkárosultaknak Nyomtatás Email
Összesen egy millió negyvenötezer forint pénzadományt vittek ki a Veszprém megyei közgyűlés képviselői a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongára, a minap. Erről tartott sajtótájékoztatót Lasztovicza Jenő megyei elnök és Polgárdy Imre megyei alelnök a megyeházán, június 30-án.
 
Elhangzott: Lasztovicza Jenő elnök az utóbbi megyegyűlésen jelentette be, hogy a Fidesz frakció kezdeményezésére gyűjtést szerveznek az árvízzel sújtott települések megsegítésére, melyhez a közgyűlés többi tagja is csatlakozott. A képviselők saját pénzükből adakoztak. Arról, hogy mely településre juttatják el a Veszprém megyeiek az adományt a két megye főjegyzője egyeztetett.  
A több mint egy millió forintot az alelnök, Kovács Norbert elnöki főtanácsadó, valamint Lévai József, az MSZP frakció képviseletében adta át Madzin Tibornak, az ötezer lakosú Onga polgármesterének, majd valamennyien megtekintették a nemrég elárasztott területeket.
Különösen a 273 lakosú Ócsanálos, a közigazgatásilag Ongához tartozó falu került bajba, amit körbevett a víz. Itt a településen levő 120 épületből 20 dőlt össze, a polgármester elrendelte a kitelepítést. A lakók, közülük többen jelenleg is rokonoknál, ismerősöknél laknak, de olyan is akad, aki összedőlt háza melletti autóban húzza meg magát. 
A tájékoztatón kiderült még: a térségben, az utóbbi években ez az ötödik árvíz, idén már a második, de a mostanihoz hasonló mértékűre nem emlékeznek, miként a környékben tapasztalt országos méretű összefogásra, segítségre sem. A Veszprém megyei pénzadományt kiemelt köszönettel fogadta és „nagyon szép összegnek” nevezte a polgármester, belőle a kritikus helyzetben levő családokat segítik majd. Onga térségében eddig 60 milliót fordítottak árvízvédelemre, a központi anyagi segítséget, melyre ígéretet kaptak, várják. Összesen 100 ezer homokzsákot helyeztek el a vizek mentén, a Vadász-, és a Bársonyos pataknál, a Hernádnál. Éjjel nappal dolgoztak az emberek, köztük a polgármester is, többszázan segítettek nekik a tűzoltóságtól, a rendőrségtől és a honvédségtől.
-Hogy nem történt nagyobb tragédia részint annak köszönhető, hogy a védekezést azonnal, nagy erőkkel megkezdték, illetőleg a környéken sok bányató található, melyek a településekre zúduló vizek jelentős részét felfogták – hangzott el. Elmondták még azt is, hogy Onga még korábban uniós pályázatot nyújtott be árvízvédelmi fejlesztésre, különös tekintettel Ócsanálos körgátjának megerősítésére 462 millió forintot meghaladó értékben, amit a támogatás teljes mértékben fedezne.     

 
spacer.png, 0 kB

Elnöki köszöntő

Isten hozta a Veszprém Megyei Önkormányzat Honlapján!

„A Balaton és a Bakony illata érződik, szép lehet itt élni! Ilyen környezetben minden könnyebb ebben a megyében.”

Bővebben...


Naptár

Szeptember 2010
H K S C P S V
30311 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
ez a hónap
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
  spacer.png, 0 kB